2008.12.03. 01:49| Szerző: motiváció blog

Életünk egyik legfontosabb célja -legalábbis annak kéne lennie- A LELKI NYUGALOM. Minden cselekedetünk célja az, hogy jobban érezzük magunkat, mint előtte voltunk. Akadnak kivételek, például akik szánt szándékkal csinálnak olyan dolgokat, amivel ártanak önmaguknak. Ezt nevezhetjük divatnak is, hogy szenvedünk a világ miatt. Átvesszük a világ szenvedését. Ez is egy megoldás, ám én most erre nem térnék ki. Feltételezem rólad kedves olvasóm, hogy a célod a lelki béke. Sokkal inkább a lelki béke mint a tudatos szenvedés.

Nézzük is meg, hogy mi is az a lelki nyugalom. Egy általános probléma a jelenlegi társadalomban, országoktól függetlenül, hogy az emberek boldogtalanok. Boldogtalanok még akkor is, ha egy civilizált gazdag országban élnek. Gyakran ellentmondás van a szegény országok és a gazdag országok megítélése között. Afrikai országokban láthatjuk, hogy az emberek akkor is sokkal boldogabbak, ha éhezés pusztít éppen. Több dokumentumfilm is bizonyítja, hogy Afrikában szinte mindenki mosolyog. A gyerekek főleg. Nincs mit enniük, nem tudják mit hoz a holnap, de vidámak. Nem állítom, hogy nincs kivétel, de az tény, hogy fölényesen győzedelmeskednének boldogság tekintetében, ha az europai országokkal hasonlítanánk össze őket. Innen láthatjuk, hogy a boldogság, a lelki nyugalom nem áll öszefüggésben az anyagi biztonsággal. Egy afrikai őslakosnak biztosan nem. Nekünk akik itt vagyunk, egy egész más kultúra adatott. Egészen másképpen élünk, étkezünk. Másként viselkedünk, szocializálódunk. Csodás életterünk van. Köszönhetően a tudománynak, információs társadalmunknak könyebbé vált az életünk általuk. Fizikai értelemben, szinte minden igényünket kielégíthetjük. Kényelmes autóval járunk munkába, a házunkban sötétedéskor felkapcsoljuk a villanyt, az interneten bármit meg tudunk nézni. Információkat tudunk szerezni bárhonnan, bármilyen témában. Sorolhatnám a végtelenségig, hogy mi mindent tudunk megtenni. És mégis.... lelkileg zaklatottak vagyunk.  Miért van ez? Talán azért kedves olvasóim, mert megfeledkeztünk a lelkünkről. Hajlamosak vagyunk önmagunkat csupán fizikai testnek tekinteni. A lelkünkkel nem foglalkozunk. Valamiért rászoktunk arra, hogy a boldogságot, a külsőségek hajszolásában keressük. Meglepően tapasztaljuk, hogy ez nem elég a gazdagsághoz, hiába érünk el anyagi célokat, nem leszünk boldogabbak. EZ ÖNMAGÁBAN NEM ELÉG. Az anyagi függetlenség csak egy része az életünknek. És mint rész, nem tudja betölteni a teljes egészet.

A lelki nyugalom feltételei:

- Harmonikus emberi kapcsolatok

- Egészség

- Biztonság

- Szexualitás

- Anyagi függetlenség

- Önbizalom

Ha egy vagy több életterületünk nincs rendben, akkor odaveszett a lelki nyugalmunk. Mindegyik területet figyelembe kell venni.

A lista nem  teljes, és nem is a sorrend a lényeg. Ha valamamelyik életterületünkkel baj van, akkor az érzelmeink elárulnak. Azzal, hogy rosszul érezzük magunkat a legjobb történik velünk. Azért, jó, mert az érzelmeink jelzik, hogy valami nincs rendben, vizsgáljuk meg a helyzetet és oldjuk meg. És milyen jó, hogy van egy ilyen kijelzőnk. Valójában az érzelmeink csupán jelzések. Ez olyan mint az autóban az üzemanyag kijelző. Jó, hogy ott van, mert látjuk mikor kell újratölteni. Ha már üreset jelez, kigyúl a piros, nem csináljuk azt, hogy letakarjuk egy mosoly jellel, és tovább hajtunk, mondván minden rendben van. Ha ezt tesszük, akkor hamarosan benzin nélkül találhatjuk magunkat. A kijelző tette a dolgát, és jelezte, még IDŐBEN, hogy tankolni kell. Ha ilyen jelzést kapunk, nyilván megkeressük az első benzinkutat, és tankolunk.

Az érzelmeinkre viszont nem figyelünk. Hiába jelez pirossal a kijelzőnk rossz érzések formájában. Nem vesszük tudomásul, hanem letakarjuk egy mosoly jellel. Lehet ez a mosoly jel alkohol, cigaretta, drog...és egyébb szerek, amik megakadályozzák, hogy szembesüljünk a valósággal. Valójában ilyenkor nem a problémát oldjuk meg, hanem a kijelzőt tesszük tönkre. Pontosan úgy mint az elmlített üzemanyagkijelző esetében. Mondjuk betörnénk azt, letörnénk a mutatóját...de attól még üzemanyag nélkül maradnánk.

A boldogságnak, lelki nyugalomnak a fent leírt öt területe van. Ezek életünk főbb területei. Egyenként mindegyiket meg kell vizsgálnunk, és a lehető legjobbat kell kihoznunk belőlük. Akkor választ kapunk olyan kérdésekre is amikre nem tudunk magyarázatot találni. Mondjuk indokolatlanul érezzük rosszul magunkat. Ha ez így van, akkor annak mindig lelki oka van. Kivétel persze, ha  probléma fizikai eredetü, például elrontottuk a gyomrunkat, mert sokat ettünk.

A lelki nyugalom a legfontosabb célunk az életben. A lelki nyugalom az ember természetes állapota. Aztán valamilyen módon megfigyelve a külvilágot, átvesszük a negatív rezgéseket, és nyugtalanná válunk. Ne törödjünk bele, hogy az élet nehéz.

AZ ÉLET AZÉRT NEHÉZ, MERT MI AZZÁ TESSZÜK. MIÉRT??? Erre még nem adtak sosem kielégítő választ.. talán önmagunkon belül megtaláljuk, és boldoggá tesszük a mi kis világunkat..

A bejegyzés trackback címe:

https://motivacio.blog.hu/api/trackback/id/tr72800882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.