A személyes alkotmány kifejezést Hyrum Smith időgazdálkodásról szoló könyvében olvastam. Annyit jelent, hogy a saját életünknek is meg kell alkotnunk a maga "törvényszerüségeit". Ahogyan egy országnak van alkotmánya, ugyanúgy nekünk is kell, hogy legyen. Egyéni, saját életünkre szabott alkotmány. Egy ország csak akkor tud müködni, ha megvannak az alapjai. Jogi alapok, törvények amiket betartva tud működni. Innen határozzák meg, mi számít szabálysértésnek, bűncselekménynek. Hogyan kell eljárni bizonyos ügyekben. Védik az állampolgárok érdekeit (látszólag..).
Miért ne lehetne nekünk is saját személyes alkotmányunk? Miért ne alkossuk meg magunknak? A kérdés egyszerű, de nem sokat törődünk a megválaszolásával, hanem leintjük azt. Az igazság az, hogy bármennyire is idegenkedünk a dologtól, vagy nem is ismertük ezt a kifejezést, mindenki a saját alkotmánya szerint éli az életét. Az hogy, tudatosan, vagy tudattalanul az most nem érdekes. A saját alkotmányunk az élefelfogásunk, gondolkodási és cselekvései szokásaink. Mit tartunk fontosnak és mit nem. Miért vagyunk hajlandóak erőfeszítéseket tenni, és mit halogatunk. A legtöbb ember, tudattalanul él. Nincs konkértan meghatározott célja, elvek amik szerint élne. Csak egyik napról a másikra vegetál. Ennek több oka is lehet. Aki elveszítette az életbe vetett bizalmát, a világot egy rossz helynek látja, attól nehezen várhatnánk el, hogy élvezze az életet. Következésképpen célokat sem tűz ki maga elé. A napokat csak átvészelni akarja, és két lábbal a földön él, az anyag fogságában mint egy robot. Nos, a blogom célja éppen az, hogy motivációval szolgáljak ezeknek az embereknek. Tudom, hogy gyakran elég egy kellően inspirált mondat, egy blogbejegyzés, hogy az ember érőre kapjon és élje az életét.
Amíg egy ország alkotmányát, jogászok, állami személyek alkotják meg közös megeggyezéssel, addig a mi saját alkotmányunkat, csak mi magunk vagyunk jogosak megalkotni. Legyünk figyelmesek, és gondoljuk át, hogy mit alkotunk meg. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy leülünk egy üres lappal, és egy tollal, majd leírjuk mik fontosak nekünk az életünkben. Mondjuk kezdésként elég 10-12 dolog, idővel, ugyis bővül a lista. Az már felvethet kisebb problémákat, ha nem tudjuk mi is fontos nekünk Ilyenkor nem kell elcsüggedni. Ez csak annyit jelent, hogy eddig az életünket REAGÁLÁSSAL éltük. Reagálutnk a külvilágra, és nem kérdeztük meg magunktól, hogy mit is akarunk, mi tesz minket boldoggá. Ha ilyenek voltunk, akkor nem várhatjuk el a tudatunktól, hogy a kérdésre válaszolni tudjon, mivel nincs hozzászokva. Az első lépések mindig nehezek. De gyakorlat teszi a mestert, és a tudatunkat is hozzá lehet szoktatni.
Kicsit világosabban: a személyes alkotmányunkba beletartoznak a személyes dolgaink. A hobbink, a munkánk, a kapcsolataink. Az életmód, környezet, egészség, lelki nyugalmunk, boldogságunk....sorohatnám. Ide tartozik még az is, hogy milyen erkölcsi módokat kívánunk magunkévá tenni. Ilyen lehet a becsületesség, segítőkészség, jótékonykodás, humor, optimizmus... Az, hogy neked mi a fontos, azt te döntöd el. Az alábbi példák, csak tájékoztató jellegűek.
Vegyük ezeket sorra és írjuk le. Sokan erre azt mondanák, hogy fölösleges, mert ott van a fejükben, akkor minek leírni azokat? Nos az igaz, hogy nem a papíron, hanem a fejben dőlnek el a dolgok, viszont ha nem írjuk le, akkor csak kósza gondolatok. Ha leírjuk akkor konkrét formát adunk neki. Egy bizonyos szinten megalkotjuk azt a fizikai világban. Azzal, hogy leírjuk érzékelhetővé tesszük a valós világban. Valójában itt kezdődik a folyamat amikor a gondolatból fizikai valóság lesz. Szóval, írjuk le, mert akkor rá tudunk pillantani, és összeszedettebek leszünk. De aki nem hajlandó erre, annak hiába is írom ezeket a sorokat. Akik mégis leírták azoknak a következő lépés, hogy fontossági sorrendbe állítják azokat.
Ha megvan egy 10 pontos listánk, akkor fontossági sorrendbe kell állítanunk. Miért is? Azért mert, vannak döntéshelyzetek, amikor gyakran hezitálunk, hogy mit tegyünk. Ilyenkor az van, hogy két személyes értékünk között választanunk kell, hogy melyiket tesszük meg. Ilyen példa, hogy mi a fontosabb, az hogy jól érezzem magam miközben a tv-t nézem elhevredve a kanapén, vagy a gyerekem iskolai ünnepsége, ahol részt kellene venni. Ebben a példában két érték találkozik. Van egy erős igényem a kényelemre, és hogy szeretem a gyerekem, aki az életem értelme. Két választási lehetőségünk van. Az egyik, hogy elmegyünk az ünnepségre, a másik, hogy maradunk a tv előtt. Normális esetben persze, felkelünk a kanapéról, elvonszoljuk magunkat a fürdőszobába. Ott megmossuk a másnapos arcunkat, leszedjük magunkról a pattogatott kukorica darabkákat, amik rárakódtak a ruhánkra, vagy netán a fogunk közé...rendbe hozzuk magunkat, majd elmegyünk az ünnepségre.
Ennek ellenére, mégis érezhetjük kicsit kényelmetlenül magunkat, mert föl kell kelni, meg kell mozdulni...még akkor is ha szeretjük a gyerekünket. Ez akkor fordulhat elő, ha nem határoztuk meg konkrétan a személyes értékeinket. Ha csak a fejben van ez meg, kósza gondolatok között akkor még morcosak is lehetünk. De, ha előtte leírtuk, és fontossági sorrendbe tettük a számunkra fontos dolgokat, akkor tudjuk, hogy a prioritási listán a gyerekünk előrébb van mint a kényelem iránti igényünk. Ilynekor kevésbé leszünk ingerlékenyek, sőt inkább örülünk, hogy íme adott egy konkrét helyzet, ahol megbizonyosodom róla, hogy a személyes alkotmányom szerint élem az életemet. Ez persze egy egyedi példa volt, viszont ugyanez az elv érvényes az élet más területére is.
Előfordul néha, hogy gondot okoz nekünk fontossági sorrendbe állítani a lsitán szereplő dolgokat. Ez megtörténhet, hiszen nem mindig tudjuk eldönteni két dolog közül, hogy mi a fontosabb nekünk. Szintén Hyrum Smith könyvében olvastam egy eljárást, hogyan határozzuk meg a sorrendet. Szerintem egy nagyon jó módszer.
Képzeljünk el egy 30 méteres építkezésre használt acél rúdat. A szélessége 30 cm. Vastagsága is elég nagy ahhoz, hogy elbírjon egy embert, sőt tízet is akár. Most képzeljük el, hogy 150 méter magasban New Yorkban két felhőkarcoló közé teszik keresztbe. És nekünk át kell mennünk rajta. Persze miért mennénk át rajta? Normál esetben persze az ember nem kockáztatja az életét, de ha oka van rá, akkor megteszi. Tegyük fel, hogy az egyik felhőkarcoló tetején valaki lelógatja a gyerekünket, és azt mondja nekünk:
"Ha nem jösz át, vagy legalábbis nem próbálod meg, hogy átgyere azon az oszlopon, akkor ledobom a gyereket!"
Ebben az esetben több választási lehetőségünk van. Több értékünk ütközik egymással. Az egyik a büszkeségünk, a másik a testi éppségünk, a harmadik pedig a gyerekünk élete. Reagálhatunk büszke ember módjára is, hogy dehogy megyek át, nekem ne parancsolgasson senki. Vagy maradunk, mert féltjük az életünket...vagy megkockáztatjuk hogy lezuhanunk 150 méter magasból, de megpróbálunk átjutni, mert a gyerekünk fontosabb a saját testi éppségünknél is.
Ha elakadnánk a sorrenden, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy mik azok a dolgok amik miatt átmennénk az oszlopon és mik azok amikért nem. A válasz nyilvánvaló lesz...
Sok sikert!
